Kósa György, iskolánk
névadója
Összeállította:
Horváthné Domonkos Tímea
Kósa György
1897. április 24-én született Budapesten. Apja, Kósa Vilmos ügyvéd volt, így a
gyermek jó anyagi körülmények között nevelkedhetett. Anyja, Windt Olga
fontosnak tartotta, hogy fia zenei oktatásban részesüljön. 1907-ben Freund
Etelka Kósát bemutatta Bartóknak, aki ettől kezdve magánórákat adott neki. Az ó
tanácsára iratkozott be 1908 szeptemberében a Zeneakadémiára, ahol kezdetben
hegedülni és zongorázni is tanult. Hegedű szakon Szerémi Gusztáv tanította, ám
másfél évvel később felhagyott a hegedüléssel. Zongorára Reschofsky Sándor,
majd 1909-1912 között Székely Arnold oktatta. Az 1912-13-as tanévtől
hivatalosan is Bartók tanítványa lett. A zongoraművészi tanulmányok mellett
Kósa érdeklődése a zeneszerzés felé fordult. Az 1910-11-es tanévben Kodály
zeneszerzés osztályába járt, majd tanulmányait 1912 és 1916 között Herzfeld
Viktor irányításával folytatta. Az utolsó akadémiai osztályt követően Bartók tanácsára
beiratkozott Dohnányi Ernő művészképzős osztályába. Zongora-diplomáját 1916-ban
kapta meg.
Kósa 1919
végén Koncz János hegedűművész kíséretében Olaszországba utazott egy féléves
turnéra. Később különböző alkalmi munkákat vállalt, végül elfogadta a Líbiai
Tripoli város színházának karmesteri állását.
Itáliai,
észak-afrikai útjáról csak 1921 őszén tért haza. 1922-ben feleségül vette a
szobrászgrafikus Molnár Máriát, egy évvel később kislányuk született, Judit.
„… ezekben az
években – emlékezett Kósa – rájöttem, hogy nem óhajtok divatos művész lenni. A
magam részéről inkább egy elvonultabb, kevésbé csillogó életre vágyakoztam. A
hiúsági szempontok teljes mellőzésével helyeztem mércémet a szokásostól eltérő
szintre.”
1925-től
kezdve gyakran szerepelt a Rádióban, főként a Kósa György – Albertina Ferrari –
Kerpely Jenő trió tagjaként. Sokat tett Kósa Bach zenéjének magyarországi
népszerűsítéséért, és jelentős szerepet vállalt a magyar kortárs zene
terjesztésében is. 1926. március 29-én hangversenyt adott fiatal kortársai,
Bárdos Lajos, Hermann Pál, Kadosa Pál és saját zongoraműveiből.
1929
januárjában Kadosa Pállal, Kelen Hugóval, Szabó Ferenccel és Szelényi Istvánnal
együtt megalapították a Modern Magyar Muzsikusok elnevezésű zenei társulást.
Az 1927-28-as
tanévtől tiszteletdíjas tanár lett a Zeneakadémián. A harmincas években Kósa
érdeklődése egyrészt a gyermekek világa, másrészt a Biblia és a hit felé
fordult. Több gyermekeknek szóló mesejátékot írt.
1942-ben Kósa
elvesztette állását a Zeneakadémián.
1944 őszén –
családjától elszakítva – munkaszolgálatosként Fertőrákosra került. Amikor
visszatért Budapestre, megtudta, hogy lányát és feleségét a nyilasok
meggyilkolták. Kósa személyes tragédiája elől a munkába menekült. Újra tanított
a Zeneakadémián, majd az Országos Filmharmónia szólistája lett.
1946-ban
feleségül vette egykori tanítványát, Ferch Stellát, aki férje tanácsára az
énekesnői pályát választotta. Házasságukból két gyermek született, 1948-ban
Márton, 1950-ben Gábor. Ez a házasság is rövid ideig tartott, mert 1955-ben
meghalt felesége, Stella.
Tudomásunk van
róla, hogy több ízben nyaralt Balatonalmádiban, kötődve itteni barátaihoz
(Lovas, Rédai, Veszeli családokhoz). Az 50-es években házi hangversenyeket
tartott Lovas Annus néninél, és az ő nevét viselte a Balatonparti Zeneoktatók
Munkaközössége.
Az
elkövetkezendő években több szerzői estet is tartott. Erkel-díjat, Érdemes
Művész, Kiváló Művész kitüntetéseket kapott.
Harmadszor is
megházasodott, feleségül vette Kepes Annát.
Kósa
érdeklődésének középpontjába a különleges hangszerösszeállítású együttesek
kerültek.
A magyar
költők-írók közül Devecseri Gábor, Karinthy Frigyes, Nagy László, Pilinszky
János, Weöres Sándor verseit dolgozta fel. A külföldi irodalom is foglalkoztatta:
Charles Baudelaire, Rainer Maria Rilke, Arthur Rimbaud, Paul Verlaine
költeményeire írt darabokat.
A nyolcvanadik
életévéhez közeledő zeneszerző kompozícióiban felbukkan a halál motívuma. Az
utolsó másfél évtizedben született művek többsége a halál témaköréhez
kapcsolódik.
Kósa György
nyolcvanhét éves korában 1984. augusztus 16-án hunyt el. Hosszú zeneszerzői és
zongoraművészi pályafutása során a kor legjelentősebb művészeivel, alkotóival
hozta össze a sors, s habár haláláig nyitott, fogékony és minden új iránt
érdeklődő maradt, mindvégig megőrizte zárt, öntörvényű egyéniségét. Őszintén
hitt abban, hogy alkotóművészként az elsődleges feladata, hogy alkotásaival, művészetével
jobbá tegye az emberiséget, hogy műveivel a humanitás és emberiesség eszméjét
hirdesse. Ezért jelentett számára mindig többet a gondolat, az üzenet, mint a
forma. Félreismerhetetlen zenei hangjával olyan kivételes atmoszférát
teremtett, amely még ma is hat.
(Felhasznált
irodalom: Dalos Anna: Kósa György című könyve)